Főoldal

 

Ilyen az élet

ornamental-quince-4089909_1280.jpgVan aki nevet, van aki sír.

Van aki addig dolgozik amíg csak bír,

és van aki soha nem dolgozott

és nevet azon ki sírva egy életet ledolgozott.

Van aki kérdez, van aki felel.

Van aki hallgat, mert felelni sem mer.

Nem mer, mert retteg, hogy válasza megfelelő lesz e.

Van aki eszik, van akitől elveszik.

Van aki ad, de soha nem kap és van aki kérés nélkül is kap.

Van aki halad, de olyan is akad, ki mindenről lemarad.

Van aki szeret. Van aki szeretetet színlelve mindent megszerez.

Van aki őszinte, van aki hazug.

Van aki úgy tesz, mint aki mindent tud.

Van aki boldog és van aki boldogtalan.

Van aki remél, és van aki már remélni is fél.

Van aki szeret élni és van aki semminek nem tud örülni.

Van aki egész életében gonosz volt és olyan is akad

ki mindig mindenkinek csak jót akart,

de bárhogyan is élsz ne feledd,

az életed irányítása a Te kezedben van

és egyszer mindenkinek kivétel nélkül eljön a nap

mikor tetteiről számot kell adni,

mert az élet utolsó pillanata az, hogy lepereg előtted az egész életed.

Így, Te döntöd el, hogy jó leszel vagy rossz,

hogy szeretsz vagy gyűlölsz,

de én azt mondom szeress inkább,

mert boldogabb leszel Te is, és boldogabb lesz a világ is.

 

Egy férfi életfilozófiája

alvas.jpg

 

Ágról, ágra szállok, mint a szabad madár.

Mindenütt ott hagyok egy inget és gatyát,

mert tudom, hogy visszatérek.

Most, éljek, amíg lehet, mert

ha a fejemhez vágják  majd, az

otthagyott ruhadarabokat, akkor

már nem kellek senkinek, és inget,

gatyát moshatok magamnak.

Hol itt vagyok, hol ott.

Éppen amihez kedvem van.

Lényeg, hogy jól érezzem magam, és

öleljenek szerelemmel,

főzzenek nekem örömmel.

Elkötelezni magam?

Ugyan minek, amíg menni tudok és várnak,

addig igába nem hajtom fejem, mert

így vagyok boldog, szabad ember.

Miért vegyem más gondját magamra?

Miért vigasztaljam, ha sír?

Nekem nevetés kell és nem könnyek.

Szabad akarok lenni, amíg csak élek.

Kérdezik sokan, a jövőre nem gondolok?

Nem.

A jelenben élek, és minden percet megélek.

Nincs holnap, mert ki tudja, hogy élek e még.

Most kell élni, amíg lehet,

most kell menni, amíg tudok,

mert tudom, boldogok, ha látnak, és

minden nap várnak.

Én, pedig ruhát válthatok,

mielőtt másfelé indulok.

Én, így vagyok boldog.

Reggel

szivecske3.jpg

Nyüstöl a párom, hogy írjak verset.

De, minek?

Annyi már a vers, mint égen a csillag,

majd pont az enyémre vágynak.

Írjál szép, szerelmes gondolatokat,

kedves, szívhez szóló sorokat.

Szerelmes vers?

Ugyan, kinek kell?

Mindenki rohan,

az érzelmekben nem mélyül el.

Csalj boldogságkönnyeket annak a szemébe, aki olvassa,

majd homlokomat megcsókolja.

Olyan Ő, mint egy múzsa, mert egyből megértem,

hogy szerelmes gondolatokat vár tőlem.

Nem jut semmi az eszembe, mert Neki, csak a

legszebb gondolatokat írhatnám le,

de reggel van még nagyon.

Ezért, az írást inkább hagyom, de

hogy kedvét ne szegjem,

és tudja, hogy mit érzek,

ezért egy papírra szívet rajzolok, és alá azt írom,

Szeretlek örökre.

Tudom, ilyen rajz is van ezer,de

szerelmem őszinte, és ezt Ő is tudja.

Így, szerény kis rajzom boldogság számára.

Csókot kapok rajzomért cserébe,

és nem nyüstöl már, hogy írjak verset,

de én fogok, mert tudom, hogy sok a vers,

annyi, mint égen a csillag, de amit én írok,

azzal örömet okozok annak, akit szeretek, és

ezért érdemes törni a fejemet,

még akkor is, ha nincs ihlet,

mert korán van még és aludnék még,

de szerelmes szívem nem hagy már,

mert érzem, el kell mondanom amit, érzek.

Így, lassan születik majd egy vers, Neked Kedves.

 

Hiszek a mesékben

kislany_es_a_mese2.jpgKérdezed, hogyan születtem? Úgy, mint más. Szülőágyon vajúdott anyám. Szeme könnyel volt tele, mert kínozta a fájdalom és mindent megadott volna azért, hogy vajúdása ne fél napig tartson, de nem segített senki neki, hagyták természetesen szülni. Nagyot sóhajtott, mikor felsírt a gyermeke. Kislány, szólt az orvos és ő elszomorodott. Az, meg hogy lehet, hisz fiú volt programozva? Beletörődött a ténybe, hogy copfba kell majd fonni a hajam, ami elég elképzelhetetlennek tűnt abban a pillanatban, mert fejemen nem volt egy szál haj sem.

Apám a szülőszoba előtt toporgott, a hírre várva, mert úgy érezte, teljesül minden álma. Hosszú várakozás után végre kinyílt az ajtó és kilépett rajta a szülésznő, kinek arcát maszk borította. Olyan volt, mint valami ufó, állapította meg apám, de örült, mert legalább ott volt karján, akit várt.

- Na, apuka! Nézze, megérkezett. Mi legyen a neve? Ezt kérdezi a felesége.

Apám rám nézett és gondolkodva mondta.

- Ó, hát elég béna. A neve legyen Béla.

- Na de Jóska! Ez kislány. - Szólt a szülésznő, fejcsóválva, kicsit durván.

- Kislány? Akkor nevet maga adjon neki, mert számomra nem fontos a léte, hisz nincs, ki nevem öregbítse.

Ó, szegény gyerek, sóhajtott a bába, na, ennek aztán van fogadtatása. Sokat gondolkozott, milyen nevet adjon nekem, hisz azt, hogy családon belüli árva, mégsem adhatta. Így lett a nevem Sára, mert abban reménykedett a bába, mégsem tipornak majd sárba. Ő már akkor érezte, vagy talán tudta, hogy aki életét így kezdi, az talán soha nem lesz boldog, mert életében kevés lesz a boldogság hormon.

Sokat nem tévedett az biztos, mert kevés volt felénk a szeretet. Gyerekkorom néhány éve alatt nőtt azért a hajam. Iskolás koromra elérte azt a hosszt, hogy fonható volt, de akkor ért a sokk, mikor szüleim azt mondták, ez már sok, és fiúsra vágatták. Rajtam röhögött mindenki, mert, hogy hogyan néztem ki, nehéz elmondani. Sokan szó nélkül nem bírták, és hogy vagy tökös, kérdezték, majd jót röhögtek rajta, hogy sírva szaladtam haza.

Repültek az évek és én szépen nőttem, de nem éreztem magam nőnek. Nem billegettem a csípőmet, nem mosolyogtam és, hogy a férfival, ki közeledett felém, mit tegyek, nem tudtam. Egyet éreztem csupán mindig életem során, hogy kivétel nélkül szeretek mindenkit. Úgy, osztottam szeretetemet, mint más az észt, de nem sokat ért. Kevés volt az, ki nem élt vissza vele. Így, mindenki jött és csak addig maradt, míg tele volt a kosár. Nem bántam meg semmit, mert jó adni, csak csupán az fáj, hogy sorsom a magány, mert olyan szegény vagyok, mint a templom egere és kinek kell egy templomi egér? Mikor, mindenki csillogásra vágyik és oda húz, ahol több a fény. Érthető, nincs ebben hiba és eszembe jut egy mondat, amire, mikor hallottam, csóváltam a fejem és azt mondtam, azt nem lehet, mert a mondat imígyen szólt: "ne szeress annyira és akkor boldog leszel".  De én nem tudok félgőzzel szeretni és mérlegelve, mint valami patikus, ki grammra méri a porokat. Nem tudom grammra osztani a szeretetet.

Sokat sírtam életemben, nem tagadom, mert, aki elment azt nehezen engedtem el és gyűjtöttem a sebeket sorban, egymásra pakolva. Mikor önéletrajzot írok, úgy szeretném, ha azt írhatnám, hogy ott születtem, ahol a két folyó összeér, vagy oly gyönyörű a róna, mikor táncol a nap rajta, de még ezt sem írhatom, mert nem volt ott semmi ilyesmi, ahol felsírtam én, azon a reggelen. Mert mi volt arra? Sáros földút és zötyögős, macskaköves út, de nekem akkor is a legszebb.

Lassan véget ér életem és, ha megkérdezik, hogyan összegezném, azt válaszolnám, minden csalódás és fájdalom ellenére is jó volt szeretni. Boldoggá tett a tudat, hogy szeretetem által öröm ült emberek lelkére és boldogok voltak egy pillanatra, még akkor is, ha tudom, elfelejtettek rég. Nincs harag szívemben, a sebek meg elférnek. Könnyek között születtem és ez kísérte sorsom. Azért néha álmodok én, hisz gyerek maradt lelkem és meseszerű álmaimban az van, hogy templomban ül egy szürke kis egérke. Hol is ülhetne máshol? És arra jön egy tarka macska, kinek, mikor meglát, egyből felcsillan a szeme. Hoppá! Megvan az ebédem, dörzsöli mancsát, de előbb leül, hogy vadásztervet szőjön és, miközben gondolatait rendezgeti, a szürke kis egeret nézi, nehogy szem elől tévessze. Minél tovább nézi azt a kis egérkét, annál jobban érzi, hogy már nem akarja zsákmányává tenni, mert szemeiben valami mást fedez fel. Valami olyat, ami szívét melengeti és a szürke egérkét megszereti. Már nem vadászni akar rá, inkább minden percet vele akar élni, csak ezt érzi. Lassan fel is emeli testét és mosollyal arcán a kis egérkéhez lép.

- Megérintetted a lelkem. Tied a szívem, mert szemedben látom azt, amit nem láttam még soha. Az van a szemedbe írva, hogy nagyon tudsz szeretni és nekem semmi másra nincs szükségem, csak szeretetre. Nagyon tudnálak én is szeretni, kérlek, engedd meg nekem. Legyen közös az utunk.

Ekkor elmosolyodik a kis egérke, mi boldogságként ül ki arcára és hozzásimul a macskabundához boldogan, míg halkan suttogja:

Hiszek a mesékben.

Légüres térben

szerelmes_par8.jpg

Légüres tér minden.

Keresem benne a helyem.

Érzem még bőröd illatát, ami

selyemként fonódott rám.

Nem ölelsz már.

Messze vitt a hajnal.

Búcsúztál édes csókkal, könnyes szemmel,

múló szerelemmel.

Parázsból, nem lesz már soha láng.

Te, régi szerelemmel, nem ölelsz már át.

Szerelmes szívemnek, nem

volt erőd megmondani,hogy

szerelmünknek vége, de

benne volt az ölelésbe.

Lelkem érezte, fájdalmas napok jönnek, hol

légüres térben lebegve, keresem helyem.

Lelkem érted kiált, gyere vissza, de

csendre intem, mert tudom, hiába kérem.

Szívedben új szerelem ébredt, és én ezzel,

harcolni, már nem vagyok képes.

Nekem, belőled, ennyit adott az élet.

A fájdalom, testemet marja, mert

lelkem, már apró darabokban.

Számomra, marad a légüres tér, ahol

nincs mosoly és nevetés.

Kimondod végre

siro_no4.jpg

Nehéz, de kimondod végre, hogy vége, mert

tudod ez- az egyetlen, amit tehetsz, mert

lelked után, már a tested marja szét a fájdalom.

Menj, mondod halkan, és nem várod többé már,

hisz mi értelme volna, csak szavakat adna, és

tudod semmi nem változna.

Sírva idézed fel az elmúlt éveket, de te

nevetni szeretnél, és boldog akarsz lenni, de

tudod, hogy vele, már soha nem leszel boldog,

mert elmúlt a szerelme, amit irántad érzett.

Ezért, a hónapok gyötrő napjai után,

tudod, nincs más választás.

Nem kérheted, hogy szeressen,

nem kérheted, hogy legyen veled,

hisz, oly sokszor kérted már, és válaszként,

bizonytalan ígéreteket kaptál csupán, de, te vártál,

mert, ő volt az életed, de, ma már tudod, az

a holnap, soha nem jön el.

Így, engeded, had járja útját nélküled tovább.

Könnyes szemmel, de reményekkel tele,

álmokat szősz, hogy egyszer, majd jön valaki,

akinek, te leszel a mindene, és boldogan élsz vele.

Majd

felho.jpg

Majd beszélünk, majd hívlak, majd találkozunk,

majd ölellek még, majd veled leszek örökre.

Majd, majd, és majd, hallod és csak, ez a

kis szócska a vendéged, mert tudod,

soha nem jön el az a pillanat, mikor

valósággá válnak az ígért szavak.

Bánatod nem enyhül, dideregsz egyedül,

mert tudod,ha rá vársz, társad a magány lesz csupán,

és fejedben egyetlen szó zakatol szüntelen, hogy majd,

mert ezt adja ő neked.

Nem vagy olyan fontos számára, tudod,

hisz, ha szeretne, az a majd szócska nem is lenne.

Egy hűvös reggelen, mikor lelked már fájdalommal tele,

halkan te is üzensz neki.

Majd hívnál még, majd jönnél még, majd ölelnél még,

majd velem szeretnél még lenni örökre, de az idő kegyetlen,

mert rohan ám, és mikor felednéd a majd szócskát, és

Te szeretnéd, hogy valósággá váljanak a kimondott szavak,

akkor, majd észreveszed, hogy késő már, mert senki nem vár,

és lehet, hogy nem is élek már, mikor ajtómon kopogtatnál.

A romokon túl

romos_haz.jpg

 

  • Szerbusz, Palikám! Oly rég láttalak. MI van veled? Látod-látod, majdnem szomszédok vagyunk, és mégsem beszélgetünk soha.
  • Ó, Sanyikám, a mai világban megvan mindenkinek a saját gondja és nincs idő másokra. Én, is megvettem már a füzeteket a gyerekeknek, hisz lassan kezdődik az iskola. Tudod, a Lacika most megy negyedikbe, Pancsika meg most lesz hatodikos már.
  • Nem irigyellek! Biztosan nehéz velük egyedül. Na, és idős anyukád hogy van?
  • Imádom a gyerekeket, de hidd el, nekik nehezebb, mint nekem. Pancsika gyakran felriad éjszaka és annyira sír, hogy nem tudom megvigasztalni. Nagyon hiányzik neki az édesanyja és a testvére. Anyám, szegény, meg 88 éves már. Nehezen jár, és szinte mindent elfelejt. Nincs olyan nap, hogy ne keresnénk valamit. Mindent elpakol és fogalma sincs, hová tette. Engem nem zavar, mert az anyám és szeretem, de a gyerekeket ez is megzavarja.
  • Jó lenne, ha külön lakásban élnetek.
  • Esélyem sincs rá. Miből, Sanyikám? Mos,t mondd meg. Igaz, a telek ott van, de miből építsek rá? A romeltakarításra is ráment mindenem. Meg, aztán a gyerekeknek is szeretnék megadni mindent, amit csak lehet. Szeretném, ha boldog életük lenne, ha már gyerekkorukat beárnyékolta ez a tragédia. Én, soha nem fogom feldolgozni, az biztos.
  • Nem is lehet. Tudod, még az én hátamon is végig fut a hideg, mikor elmegyek a telek előtt. Látom magam előtt a tűzoltókat, a mentőket és hallom a feleségem sikolyát, mikor a robbanástól még nálunk is a földre zuhant a csillár. Jaj, és Palikám, látlak téged, ahogy ömlik arcodon a könny és összefüggéstelenül beszélsz, miközben a mentősök mindenféle tűket szúrnak beléd. Sokkot kaptál, amit nem is csodálok. Már, ne haragudj, hogy felhozom a témát, de felfoghatatlan az egész. Látom, a temetőben azért szépen gondozod a sírt. Hogy van erőd hozzá? Hogy tudsz annak a nőnek a sírjára virágot vinni, aki ezt tette veled, aki boldogtalanná tette a családját.
  • Nem haragszom én semmiért. Rád sem neheztelek, mert felhoztad és Panninak is viszek a sírjára virágot, bár megbocsájtani nem tudok neki soha, mert az, hogy rám nem gondolt, nem érdekel, de, hogy a gyerekekre sem gondolt, és elvitte a fiamat is magával, az pedig nagyon fáj.
  • Már, ne vedd tolakodásnak, de mi miatt volt ez az egész? Tudom, hogy csalt a feleséged, hisz ezt az egész falu tudta, de valaminek csak kellett történnie, hogy ide jutottatok.
  • Úgy fáj, mikor arra gondolok, hogy más ölelte az én feleségemet és tudtam, rajtam röhög az egész falu. Mindenki azt hitte, nem tudok róla, pedig tudtam, de mit tehettem volna? Nem akartam elválni, mert az a gyerekeknek sem lett volna jó. Próbáltam meggyőzni arról, hogy nem való, amit tesz, de csak legyintett. Az utolsó időkben sokat veszekedtünk már, az biztos. Mindig emlékeztettem arra, hogy milyen boldogok voltunk, mikor jegyben jártunk és mennyire örültünk, mikor hosszú próbálkozás után megszületett első gyerekünk.

„Nekem, csak egy gyerekem van, a Zsoltika, a másik kettő olyan, mint Te.”- mondta. Nem értettem, mi történt vele, mert mindig szerette a gyerekeket, de valami nagyon megváltozott benne, miután a Zsoltika apja elutasította őt, és azt mondta neki, többet nem akarja látni. Úgy hiszem, szerelmes volt és a csalódásra nem számított. Ezt, is véletlenül tudtam meg, mikor dühében egyszer elmondta, hozzátéve, minden férfi disznó.

  • Te figyelj már! A Zsoltika nem a te fiad volt?
  • Nem.
  • De, sajátodként nevelted.
  • Igen. A gyerek nem tehet semmiről és olyan ragaszkodó gyerek volt, hogy nem is lehetett nem szeretni. Olyan, melegség öntötte el lelkem, mikor azt mondta, apa szeretlek. Két és fél évet kapott csupán az anyjától.
  • Mikor tudtad meg, hogy nem a tied a gyerek?
  • Szinte a kezdetektől tudtam. Nem csinált titkot belőle a Panni. Közölte, hogy terhes, de ne örüljek, mert nem én vagyok az apa. Igaz, megkérdezte, hogy akarom-e őt úgy is szeretni, hogy mástól terhes. A válaszomat tudta kérdés nélkül is, hisz én őrülten szerelmes voltam balé mindig. Később, még a papírt is elém dobta, amin feketén, fehéren ott állt, hogy nem az enyém a gyerek. Most, így visszagondolva tudatosul bennem az, hogy az utolsó két hétben mennyire más volt. Nem törődött semmivel és csak veszekedtünk és veszekedtünk. A vita végén mindig azt mondta: „majd meglátod, elmegyek és a fiamat is magammal viszem”. Nem igazán gondolkodtam rajta, mit akar ezzel mondani. Mikor először hallottam ezt a mondatot, úgy véltem, szeretne válni, de majd meggondolja magát, zártam le magamban a dolgot. Hiba volt, nem odafigyelni szavára, mert, ha figyelek, akkor nem történik meg a baj.
  • Ne kínozd magad! Szerintem úgy sem tudtad volna megakadályozni. Csoda kellett volna ahhoz, hogy megváltozzon nálatok minden. Én pedig, tudod, nem hiszek a csodákban.
  • Nem tudom magamnak megbocsájtani soha. Azon a reggelen még jól összevesztünk, mert kértem, hogy ő kísérje el a gyerekeket az iskolába, hisz én késésben voltam. „A Te kölkeid, vidd te!”-  volt a válasza, és a falhoz vágta a teáskannát. Szegény Pancsikám úgy megijedt, hogy sírni kezdett. Vigasztaltam, míg testvérével az iskola felé tartottunk. Nem igazén nyugodott meg, mert az iskola kapuban, mikor elköszöntünk egymástól és puszit adott, azt mondta, ugye apa, Te szeretsz, mert anya nem szeret engem. Biztosan, rossz voltam és azért nem szeret. Anya nagyon szeret téged, csak most gondja van, és kicsit ideges, válaszoltam neki. Szokásos forgatókönyv szerint folytatódott a nap. Én, rohantam a munkahelyemre és elmerültem a munkában, miközben arra gondoltam, hogy feleségem biztosan a konyhát takarítja, miközben Zsoltika ott ugrál körülötte, és arra kéri, anya, játsszál velem. Szép is lett volna, ha az történt volna odahaza, amit elképzeltem, de ott más zajlott. Fél tizenkettőkor kaptam a telefont, hogy menjek haza, mert már nincs otthonom. Nem tudom, hogy vezettem haza, de, mikor megláttam a házunkat, úgy, ahogy te mondtad, sokkot kaptam. Három gázpalackot nyitott ki, az én Pannim, hogy a levegőbe repítse egy élet munkáját, egy család otthonát. Először, abban reménykedtem, hogy valami csoda folytán túlélte, de nem, elment és magával vitte legkisebb gyermekemet is. Mutass nekem olyan embert, aki ezt fel tudja dolgozni. Ez lehetetlen. Kapaszkodom a gyermekeimbe és ők belém, így talán halványul az emlék.
  • Ne szégyelld könnyeidet, és gyere át, ha van egy kis időd. Köszönöm, hogy elmondtad.
  • Én köszönöm, hogy meghallgattál. Nézd, kisütött a nap. Ott, mosolyog az én Zsoltikám fent! Látod? Szeretlek fiam és hiányzol nagyon!

Szemüvegen keresztül minden más

szemuveges_kep2.jpgAz utóbbi időben, azt vettem észre, hogy egyre kisebbek a betűk és ezért gyorsan el is fárad a szemem. Mivel is szembesültem naponta? Alig-alig tudom a csomagoláson található információt elolvasni. Nem derített nagy örömre ez a tény, de gondoltam, ez sem véletlen. Hisz, manapság minden kevesebb, mint ahogyan megszoktuk. Ami rég egy kiló volt, az most nyolcvan deka, ami fél liter volt, az most négy deci és sorolhatnám még. Na, persze az ára az nem lett kevesebb, sőt. Így, nem volt meglepetés, hogy a betűk kisebbek lettek, hisz változó világunkban semmi sem lehetetlen. Az viszont, hogy a tű foka is kisebb lett, és nem tudom már a cérnát befűzni, na, az már dühített. Megáll az ember esze, hogy még ezen a vacakon is spórolnak. Ezek után, nem volt meglepő, hogy gyakran fájt a szemem és könnyezett is. Aki gyakran lát, még azt fogja hinni, hogy örökké sírok, gondoltam. Aztán rájöttem, hogy e miatt nem kell aggódnom, mert a járványnak köszönhetően az én szememre, nem igen kíváncsi senki. Volt azért olyan pillanat is, amikor mindent rendben találtam. Ilyen volt mikor a tükörbe néztem és elég karcsúnak találtam magam. Na, ugye, hogy nem is híztam, győzködtem magam. A nadrág anyagával lehet gond, éreztem én, mert mosás után, szépen összement. A lakást is szépen, rendben valónak találtam. Igaz, kicsit furcsa volt, mert régebben naponta törölgettem a port, de ez a csoda bútorfény. Na, ez jó! Veszek még!  Kevés elégedettség, sok bosszúság. Ez volt az életem. A helyzet akkor kezdett dühíteni, mikor a közértben láttam egy szép kis dobozt. Olyan gusztán volt csomagolva. Gondoltam, ez kell nekem, de mi lehet benne? Jó lenne azért tudni, hogy mit is veszek. Forgattam a dobozt és meg is találtam rajta az aprócska cetlit, aprócska betűkkel, de, hogy mi a bánat lehet benne, bizony elolvasni nem tudtam. Így fájó szívvel, de ott hagytam, mert azért nem mindegy, hogy teát veszek, vagy valami gyógyhatású készítményt, vagy ne adj ég valami rovarirtót. Szomorúan és csalódottan sétáltam, mikor a belsőhangom szólt hozzám.

  •  Te! Figyelj már! Esetleg egy szemüveg? Ki tudja. Talán. Lehet, hogy sokat segítene. //határozott volt ez a belsőhang./
  • Soha! Érted! Soha! Hogy gondolod? Én, meg a szemüveg! Ó, nem! Isten őrizz! Olyan lennék, mint egy kis okos tojás. Na, haladjunk tovább!

Jól elbeszélgettem magammal, míg azon kaptam magam, hogy már veszem is le a szemüveget az egyik üzlet polcáról. Na, ez is megvan! Hazaérve, gyorsan fel is próbáltam az új szerzeményt, és láss csodát! Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet? Elém tárult egy új világ. Bizony, a polcon ott pihentek a porszemek, és jót röhögtek rajtam. A szőnyeg színe is elég fakult már. Ezt is észrevettem, és az ablak sem csillogó tiszta, de láss csodát befűztem a tűbe a cérnát. Csodás! Milyen nagy találmány! Minden rendben is volt addig, amíg a tükörbe nem néztem, mert amit ott láttam, azt nagyon nem akartam látni. Bizony, bizony láthatóvá váltak azok a kilók, amik észrevétlenül rakódtak ide, oda a tavaszi bezártság alatt. Szomorú is lettem, mert kitisztult látásom által, karcsú alakom is elvesztettem. Nagy csalódás ez nekem. De, mivel minden kristálytiszta lett így ezt a csalódást is csak túlélem, mert szemüveggel még a borsószem is nagyobb a tányéron. Így, nem lesz nehéz kevesebbet ennem, mert az adagokat is reálisabban mérhetem fel és egyszer talán a tükör is azt mutatja majd, amit a lelkem szeretne. Egy biztos. Szemüvegen keresztül minden más.

Útközben elveszett

Emlékszem a kis szőke fejű gyerekre, ki futott hozzám labdát pattogtatva. Szeretlek, mondta, majd ölelt karja. Tiszta és őszinte volt szava, mert ölelésének ereje és szeme elárulta. Piciny gyermeki lélek, még oly tiszta és igaz minden kimondott szava. Minden nap láttam Őt hisz szemem előtt nőtt, mert a szomszédban lakott és mindig mikor meglátott, mondott egy csókolomot és küldött egy nagy mosolyt. Édes kis szerethető pici lélek, én is szeretlek, mondtam ilyenkor. Egyre nagyobb lett a fiúcska, míg egy napon beült az iskolapadba. Nem volt egy nagy termet, így inkább két nagy szeme kukucskált a padból ki. Okos volt és vágott az esze, mint a borotva, mondta mindig a nagypapa. Nem is tévedett a fehér szakállú öreg, mert a szőke kisfiú polcain gyűltek az érmek, a kitüntetések és iskola első lett. Büszkén tapsoltam én is Neki, mikor átvette az oklevelet. Aztán egy napon nagy bőröndöt fogott a kezébe, hogy a nagyvárosba menjen, és ott tanuljon tovább. Anyja sírva borult a vállára, mikor kikísérte az állomásra. Én is el akartam köszönni Tőle, így csendben meghúzódva megálltam a tölgyfa tövében. Észrevette, hogy könnyeimet törlöm. Odalépett hozzám és fehér zsebkendőjével letörölte könnyem. Szeretlek, mondta és ölelt karja. Vigyázz magadra, ez volt utolsó mondata és felszállt a vonatra. Sok-sok évig nem is láttam Őt. Azt tudtam csupán, hogy tanul és egyetemre jár. Ó, de jó lenne már látni, sóhajtottam fel oly sokszor.

Gyorsan repültek az évek és én is öregedtem szépen. Sokat gondoltam a szőke kisfiúra magányos napjaimban. Nem volt nekem már más, csak a Cirmos, a fehér kis macska, ki együtt öregedett velem. Látásom nem csak nekem romlott, de neki is. Ennek ellenére ő azért szeretett kószálni. Egy napon nagyot fékezett egy autó a ház előtt, mire felkaptam fejem. Nem sokat tétováztam, mert öreg lábaimat gyors mozgásra késztetve mentem, hogy megnézzem, mi miatt fékezett ekkorát, ki erre jár.

A kapuba érve vettem észre, Cirmos volt a fékezés okozója. Valami kocsi csoda állt a ház előtt, miből dühösen ugrott ki a sofőr.

- Maga vén marha, miért nem vigyáz a macskájára? Még a végén kárt okoz a kocsimban!

Döbbenten álltam, mert erre nem számítottam. Ki lehet ez, aki olyan, mint egy pokróc, azon gondolkodtam, de gyors volt a felismerés, mert a nagyra nőtt szőke kisfiú volt az, nem más. Kicsit vak már a cica, suttogtam halkan, mire Ő azt válaszolta, akkor zárja lakatra az ajtót, hogy ne kószáljon.

- Lacika! Te vagy az? - Folytattam és a karomat ölelésre tártam. De Ő nem akart karjaiba zárni, csak furcsán fintorgott és azt mondta, én nem akarom Magát megölelni. Mondtam még valami viszontlátás félét és Cirmivel az ölemben sírva mentem be. Mi történt ezzel az emberrel, kérdeztem magamtól, mert oly érthetetlen volt számomra az, ami abból az édes kisfiúból lett, kinek minden mozdulatát átjárta a szeretet.

Később megtudtam, mert faluhelyen semmi nem marad titokban, hogy nagyon gazdag ember lett és van egy szép családja. Felesége olyan, mintha divatlapból lépett volna ki, mondták sokan, de finnyás a kicsike, mert vendégségben nem evett Ő semmit sem. Nem igazán tetszett Neki a szülői ház sem, ahol felnőtt férje, mert nem aludt Ő ott egy percet sem. Szállodában foglaltak szobát és napközben meglátogatták a mamát, aki kacsát és csirkét vágott, hogy adhasson valamit, ha majd indulnak haza, de oly nagy volt a bánata, mikor fia azt mondta, nem kérjük anyám, de milyen egy anya, adni akart, mert ez a boldogsága.

- Vigyed csak fiam, jó kis hazai ízek, majd megeszitek.

A fiú nem vitatkozott tovább, mert csomagtartóba dobta a kacsát és már ott sem volt a család. Könnyei záporoztak az anyának, de az igazi sokk akkor érte, mikor másnap csöngetett a Gyula, az erdőkerülő és kezében tartott egy csomagot, amit az út szélén talált. Szerintem ez a Magáé, nyújtotta át azt a csomagot, amit a fia a falu határában kidobott. Hetekig magára zárta az ajtót az Erzsi, mert nem akart senki látni. Fájdalmával egyedül akart maradni, amit nagyon megértettem, mert nekem is sajgott a szívem, hisz oly sok év után nem ölelhettem át azt, akit nagyon szerettem, de talán anyja is csak érintette azt, kit hazavárt nap, mint nap.

Lassan tavaszodni kezdett és Erzsi sem maradhatott bent. Ásni kellett a kertet és ültetni a virágokat, mert nem csinálja meg helyette azt más. Egy ilyen napsütéses reggelen átköszöntem Neki a kerítésen. Ő halkan visszaköszönt és lesütötte szemét, mint aki szégyelli létét. Tudom, nem jó az, ha valaki magában hordozza fájdalmát, mert megbetegíti a testet, így beszélgetést kezdeményeztem és belevágtam a közepébe, gondolván arra, legalább megszabadul a tehertől, ha fájdalmát valakinek elmondja.

- Megváltozott a fiad, Erzsi. - Mondtam Neki. Sokáig hallgatott az aprócska anya, majd zsebébe nyúlt és zavartan zsebkendőt vett elő. Hófehéret, vasaltat és arcáról felitatta a könnyet. Torkából a gombócot félretolta és alig hallhatóan mondta.

- Tudom, én is észrevettem és olyan nagy fájdalom ez lelkemnek, mert én nem erre neveltem. Mi tette ilyenné, nem tudom. Talán az élet keményítette meg ennyire? Nem, az nem lehet, mert oly sok szépet kapott és én mindig ott voltam mellette. A pénz tette talán, hogy átértékelte a dolgokat és feledte azt, amit otthon kapott. Tanácstalan vagyok, mert rossz úton halad, de szólni nem merek, mert talán többet meg sem látogatnak. Legutóbb is, mikor beszélni próbáltam Vele, azt mondta, anyám, Magának ehhez semmi köze. Megváltozott az én fiam, az tény és az unokám is hasonlít Rá nagyon, mi számomra aggasztó, mert milyen lesz itt az élet, ha az emberek úgy gondolkodnak, mint Ők és elfelejtik honnan jöttek és elfelejtik azt a nevelést, amit útravalóul kaptak. - Zsebében ismét keresett valamit, ami nem volt más, mint egy szépen összehajtogatott papírdarab. - Tudod, ezt az unokám írta. Ez volt az irodalom dolgozata, minek az volt a címe, az én példaképem. Büszkén adta át a dolgozatot a fiam nekem, mert úgy vélte, zseni a fia és már most tudja, hogyan kell dolgokhoz állnia az életben. Mikor elolvastam a döbbenettől először szólni sem tudtam csak suttogtam, hogy ó fiam, az unokám soha nem lesz boldog. Anyám, az én fiam már most tudja, kivel hogyan kell beszélni és sokkal talpraesettebb, mint én voltam ennyi idősen De, ha anyám ezt másképp látja, akkor nincs miről beszélni. Hosszú lenne az egészet végigolvasni, így kiragadok egy részletet. Na, ezt hallgasd meg!

"Számomra apám a példakép, mert határozott és magabiztos. Odafigyel mindenre, a munkájára, a házra, a személyzetre. Nem tűr feleselést, mert, ha valakinek nem tetszik valami, akkor mehet. Precíz és pontos és ezt mindenkitől el is várja. A múltkor is elküldte a kertészt, mert nem vágta olyan méretre a füvet, mint amilyen méretre kérte és akkor is igaza volt, mikor elküldte a szakácsnőt, mert annak fontosabb volt a beteg anyja, mint az elvállalt munka. Apám azt mondja, az életben csak az érvényesül, aki határozott és tudja, mit akar és a cél érdekében nem tűr el kompromisszumokat." - Eddig ért a dolgozat olvasása közben Erzsi, mikor megakadt szava és az olvasást folytatni nem tudta.

- Most mondd meg, miket ír ez a gyerek? Olyan szavakat használ, amit nem is nagyon értek, pedig csak tizenegy éves, és ami a szavak mögött van az fájdalmas, mert az nem tükröz mást csak egy kemény, érzelmek nélküli világot. Ez lenne az élet? Ez lenne a jövő? Mond meg nekem, mi történt ezzel a világgal, mi lett az én fiamból? Biztosan nagy rajta a teher azért ilyen, hisz kemény az élet és megkeményítette Őt is. Minden ezzel magyarázható. Olyan volt, mintha egy idegen látogatott volna meg, nem is a fiam. Mikor kérdeztem, mikor látlak, azt mondta, majd jövök anyám, ha tudok.

Tudod, mi fáj a legjobban? Azt sem tudom, hol lakik, mert soha nem voltam nála, hisz nem hívott meg soha. Mikor menni szerettem volna, akkor pedig azt mondta, anyám öreg már az utazáshoz. Így maradok otthonomban és örökké várom, hogy hazatérjen az, akit mindennél jobban szeretek. Csak tudnám mit rontottam el?

- Nem rontottál el semmit. - Mondtam Neki csendesen, miközben megfogtam remegő kezét. - Az történt csupán, hogy útközben elveszett a szeretet, de erről nem Te tehetsz

Szeretlek

szeri.jpg

Nem számít, hogy

szemed színe, kék vagy zöld.

A hajad, fekete vagy ősz, mert

úgy szeretlek, hogy nem fontos a külsőd.

Lelkemmel nézlek, és számomra

Te vagy a legszebb.

Te vagy a ragyogó nap az életemben.

Te adsz hitet és erőt, hogy

nem történhet semmi rossz velünk,

hisz szerelmünk legyőz minden akadályt.

Elvehetnek tőlünk mindent, de addig, amíg

őszinte szerelemmel tudjuk ölelni egymást,

addig miénk a világ összes kincse, mert az

életben a legszebb dolog, valakiben bízni, és

két embernek egymást őszintén szeretni.

Elengedtem

lufik.jpg

Elengedtem a múltat,

a lelkemet nyomasztó dolgokat.

Elmúlt, a mindenáron akarás.

Aki menni akar, engedem.

Aki jönni akar, fogadom.

Nem nézek vissza.

Nem kísér a múlt fájdalma már.

Amit tudtam, álmaimért megtettem.

Értük, elég sokat küzdöttem.

Oly görcsösen szerettem volna, azt, amit,

álmaimban megformáltam.

De, ma már tudom,

ezekhez görcsösen ragaszkodni,

buta dolog volna.

Akinek fontos vagyok, az majd keres.

Aki, igazán szeret, az majd ölel.

Aki engem keres, az majd rám talál.

Aki kerülni akar, hagyom, hogy fusson.

Kergessen álmokat, vagy madarakat.

Nincs már görcsös akarás,

mert  hiába akartam, ha

mást szánt nekem az élet, és

hiába szeretem azt, aki engem nem szeret.

Hiányom, ha mégis érezné, majd visszatér.

De, ha nem így lenne, akkor 

vigye útján a szerencse.

Nem kérem már senkitől, hogy

életem része legyen,mert, ha

az szeretne lenni, úgy is fog kopogtatni, és akkor, ott,

abban a pillanatban, majd eldöntöm, hogy

van e még értelme a dolognak,

vagy borítsunk fátylat a múltra, és

menjünk külön utakra.

Az elengedéssel, az izzó vágy is tovatűnt, és

ki tudja, újra éled a tűz.

Majd, a sors eldönti, hogy mi legyen.

Most, csupán hagyom, hogy a dolgok törtjének velem.

Könnyeim nem apadnak

siro_no_2.jpg

Könnyeim nem apadnak.

Fájdalmam nem múlik.

A rohanó világot,

csak kívülről szemlélem.

Napok követik egymást, de

semmi nem lesz könnyebb.

Nyújtottam kezem, de

nem szorította meg az, aki

az életemet boldogabbá tudta volna tenni,

vagy kis erőt tudott volna adni.

Lelkemre több seb nem fér már, de

nem kímél az élet,mert minden egyes percben,

egyre több könnyes fájdalommal ajándékoz meg.

Ó, Uram!

Mindig olyan erős voltam, de most oly gyenge.

Nézz le kérlek, zokogó gyermekedre.

Ott voltál velem

szerelmesek.jpg

Ott voltál velem, mikor

a legnagyobb szükségem volt rád.

Ott voltál, mikor az élet a legjobban fájt.

Nyugtattál.

Édes csókokkal halmoztál el.

Csókkal ébresztettél reggel.

Itt vagyok veled, ne félj, mondtad, míg

arcomat gyengéden simogattad.

„Számomra Te vagy a legfontosabb,

Jöhet zápor, zivatar, én ott leszek veled, és

ketten, még a mesebeli sárkányt is legyőzzük”

Egyből, mosolyt varázsoltál az arcomra.

Te, rám néztél és azt mondtad, de szép vagy.

„ Szeretlek Kedves, hagyd, hogy örökre veled legyek”

Nem is kérhettél volna tőlem ettől szebbet.

Majd, válaszként csókban forrtunk össze.

Itt, ért véget a csodálatos élet, mert

álmodtam az egészet.

 

Így van ez!

kerdojel.jpg

 

Eltűnik, majd felbukkan.

Megtalál, ha gondja van.

Úgy tesz, mintha el sem tűnt volna.

Egyből arról mesél, hogy mi a gondja,

segítséget, kérve, remélve.

Levegőt sem véve meséli, hogy

milyen nehéz az élete, és

segítségre lenne szüksége.

Mikor, beszélgetésünk közé ül a csend,

letörten mondja,

Jó neked, mert gondtalan az életed.

Honnan tudod, kérdezném, mikor

hogylétem felől nem is kérdeztél?

Választ vár és türelmetlen.

Tudni akarja, hogy hogyan döntöttem.

Igen válasz esetén, én

leszek a világon a legrendesebb, és

imába foglalja nevem, mert ez jár nekem.

De, ha válaszom nemleges.

Sértődötten elköszön és eltűnik újra.

Így van ez!

 

Mondd

no8.jpg

Mondd, igazán meg akartál ismerni?

Fontos volt számodra, hogy mit érzek,

mit gondolok?

Lelkem szirmait ki akartad bontani?

Mosolyom oka fontos volt számodra, vagy

csak egy görbületet láttál benne?

Ölelésem őszintén akartad, vagy

csak a játék része volt csupán?

Könnyeimet csak szemed érzékelte, vagy

lelkedet is megérintette?

Csókomat minek kérted?

Ölelésed miért adtad?

Mondd, meg akartál ismerni, vagy

csak a kíváncsiság vezetett, hogy tudd

mire lehetek jó neked?

Vigye bánatomat a szél

park.jpg

 

Kisétálok a térre, hogy

könnyeimet rábízzam a szélre,

mert kezem már letörölni gyenge.

Felhő szélére ültetem bánatom,

had vigye messze.

Lelkem tovább ne eméssze.

Itt nyugalom van és béke,

mert fák ölelnek körbe.

Fájó lelkemnek ez gyógyír,

mert itt elhiszem, hogy

boldog is lehetek még.

Összetört lelkemnek ajándék a tavasz,

mert a felhők mögül előbukkan a nap,

ami mosolyra fakaszt.

Ó, milyen régen nevettem már!

De, ma fordul a kocka,

mert könnyeimet szélnek eresztem, és

feledem, ki összetörte lelkemet, mert

nem érdemli meg könnyeimet az,

akiben a legjobban bíztam, és

 úgy hagyott magamra, mikor

a legnagyobb szükségem lett volna rá, hogy

még, azt sem mondta, szia, viszlát.

Ne bánd

szerelem.jpg

Ne bánd meg soha, hogy szerettél,

még akkor sem, ha a végén sírtál,és nem nevettél.

Ne vedd magadra a bántó szavakat, amit kaptál.

Feledd, hogy hiába vártál.

Ne szégyelld, hogy őszintén szerettél,

és szerelemmel öleltél.

Feledd, hogy nem volt ott veled,

mikor fájdalmasan hullt a könnyed.

Te sírtál, ő nevetett, de

fordul majd a kocka, és

az élet mosolyt varázsol arcodra.

Ne feledd, minden csak átmeneti, mert

aki ma sír, az holnap nevet, mert

aki szeretni tud, azt az élet is szereti,

még akkor is, ha olykor próbára teszi.

Hittel, lehet élni, de aki csak hiteget,

azzal nincs dolgod tovább.

Engedd, had járja útját.

Ne kívánj neki soha rosszat, még akkor sem, ha

a legfájdalmasabb perceket tőle kaptad, és

lelkedben örökké érezni fogod a sebet.

Fájnak a szavak, és a tettek, pedig Te nem tettél mást,

csak szeretted, és minden szavát elhitted.

Ez, lett a Te lelki sebed.

Ne bánj semmit, amit érte tettél, hisz szerettél.

Meglátod, boldog leszel újra, mert

az élet feléd sodor majd valakit, aki

úgy fog szeretni, ahogyan ma még el sem tudod képzelni.

Két nő karjaiban

par6.jpg

 

  • Jó reggelt Misikém. Látom, nagyon gondterhelt vagy. Mi lesz veled így egész héten, ha már hétfőn reggel ilyen sok gondod van?
  • Jó reggelt Pista. Látszik rajtam, hogy emésztem magam?
  • Mi az, hogy látszik? Olyan vagy, mint aki a világ terheit vette magára.
  • Nagy a gondom. Nem tudom, hogyan csináljam a dolgokat és most fel van adva a lecke. Döntenem kell hamarosan, de én nem akarok. Jó, ugyan a logisztikám, de kezd borulni a bili, ahogyan szokták mondani.
  • Mesélj már! Felcsigáztad az érdeklődésemet. A másik dolog pedig az, hogy tudod, szívesen segítek, ha tudok. Na, mesélj.
  • Zsuzsa és Gréta.
  • Kik ők?
  • A két nő az életemben.
  • Jaj, barátom! Nekem csak egy nő van az életemben huszonöt éve. Valahol irigyellek, de mi van velük?
  • Vannak nekem. Szükségem van mind a két nőre. Igaz, szeretek még flörtölgetni is közben, de ez a két nő az, akit szeretek.
  • Két nőt szeretsz? Ez, ám a szerelem!
  • Nem, szerelmes csak az egyikbe vagyok.
  • Akkor, minek a másik?
  • Nehezen érthető, tudom, de próbálom elmesélni.
  • Zsuzsa a szerelmem. Imádok vele lenni és olyan csodálatos vele minden perc. Remegek testéért és remeg a testem is a fájdalomtól, ha nem vagyok vele, mert hiánya úgy fáj. Őt, nem olyan régen ismertem meg és szerelem volt első látásra. Szeretném vele leélni az életem hátralévő éveit.
  • Na, mi itt a gond? Boldog ember lehetsz.
  • Nem vagyok az, mert ott van Gréta is, akit már úgy mondanám ezer éve ismerek. Nagyon szeret és őrülten szerelmes belém. Sokat köszönhetek neki, mert mindig mellettem volt, ha gondom volt. Az a gond, hogy tudod őt soha nem tudtam szerelemmel szeretni, csak szeretettel. Volt egy időszak mikor azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé, de nem az volt. Csupán, azért éreztem így iránta, mert magányos voltam és nem volt más nő az életemben. Ámítottam magam, hogy szerelmes vagyok belé, de gyakran éreztem azt, hogy nem kerek a dolog. Az ágyban sem találtuk meg a közös hangot. Bár, ő mindig azt mondta, hogy imádja, mikor egybefonódunk, de számomra csak fájdalmas pillanatok voltak. Nem kívántam őt soha. Mindent kitaláltam, hogy ne kelljen együtt lennünk. Ideges voltam, és ma is az vagyok, ha megyek hozzá, mert tudom, magamhoz kell ölelni, hisz ellenkező esetben elveszítem őt. Szegénykém, még mindig azt hiszi, hogy szeretem, bár már hónapok óta nem igazán mondom neki, hogy szeretlek. Vannak pillanatok, mikor megkérdezi, hogy mondd, miért játszol velem? Te, már nem is szeretsz engem. Nehéz ilyenkor megszólalnom.
  • Nem értelek. Engedd el ezt a nőt, hisz van, akiért a szíved dobog. Nem láncolhatod magadhoz, mert ez bizony az, még ha te nem is veszed észre. Engedd, had legyen boldog ő is. Ennyivel tartozol neki, ha szeretted és sokat köszönhetsz neki. Tudod, az őszinteség nehéz, de célravezetőbb, mint az, amit csinálsz. Úgy, érzem, már nem is szeretet az, amit érzel iránta, hanem szánalom és egy kellemes érzés, amit kapsz tőle, mikor ott vagy nála.
  • Nem akarom elengedni, mert amúgy egy fantasztikus nő. Jókat tudunk beszélgetni és tudom, bármikor számíthatok rá. Egyetlen nő az életemben, akiben bízhatok és tudom, soha nem hagyna magamra a bajban, de nem tudok vele élni. Egyszer volt egy kis vitánk, mert gyanakodott, hogy más nő is van az életembe. Na, nem tévedett sokat, de én tagadtam. igaz, nehéz volt megmagyarázni neki, hogy a hétvégéim mindig foglaltak és hét közben sem nagyon érek rá. Sírdogált, néha dühös volt, de szeretett, imádott tovább. Ekkor, én idegességemben azt mondtam, legyünk csak barátok. Érted, barátok, testi kapcsolat nélkül. Ó, de örültem volna, ha erre rábólintott volna, de nem. Azt mondta, ez lehetetlen. vagy velem, vagy nélkülem. Most, viszont az a gond, hogy egyre gyakrabban mondja, hogy költözzünk össze, és éljük együtt az életünket. Na, ezt nem akarom. Nehéz minden nap valamit kitalálni, hogy miért várjunk még ezzel. Remeg a léc, mert látom, ő már, ezt az állapotot nem fogja sokáig elfogadni. Ismerni is ismerem annyira, hogy egyszer úgy rám csapja az ajtót, hogy soha többé nem láthatom. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez olyan fájdalmat okozna neki, amit talán soha nem dolgozna fel, de meg fogja tenni, még akkor is, ha belehal, mert örökké nem fog rám várni.
  • Nem igazán értelek. Szakíts vele, és ott van neked a nagy szerelem.
  • Ez, igaz, de Zsuzsa még nem szeretne velem élni és azt a nagy rajongást nem is érzem, mint amit Gréta részéről érzek, bár nagy a szerelem köztünk. Bizonytalan a kapcsolatunk kimenetele még és mit csinálok, ha egy napon azt mondja, nem akar többet? Grétához akkor, már nem mehetek, ha most azt mondom neki, hogy vége.
  • Eddig, ahogyan mondod elég jól működtek a dolgok, akkor most mitől félsz ennyire?
  • Attól, hogy Gréta elvárja, hogy lépjek.
  • Lépjél!
  • Nem tudok. Látom rajta, hogy emészti ez a helyzet és sokat sír mostanában, de tudod még a könnyeit sem töröltem le az utóbbi időkben, mert Zsuzsára koncentrálok. Már, háromszor kérte, hogy döntsek így vagy úgy, mert ő nem bírja így tovább, de én mindig időt kértem.
  • Jóságos ég! Mit érezhetett az a nő. Tudod, az én feleségem olyan, mint a Te Grétád. Mindig mellettem volt és nem csak a jóban. Sokat köszönhetek neki. Ezért, nem csaltam meg soha. Nem vitt volna rá a lelkiismeret. Voltak szép nők az életben, akivel szívesen eltöltöttem volna néhány órát, de akkor, mindig eszembe jutott, hogy vár engem valaki odahaza, akinek én jelentem a világot és viszont. csúnya játékot űzöl barátom. Félek, hogy ahogyan mondani szokták, két szék közül a földre esel, de ezt csak magadnak köszönheted majd. Most, min agyalsz?
  • A heti beosztást próbálom összehozni, úgy, hogy mindkét nő elégedett legyen.
  • Na, ebben ne várd a segítségemet, mert ismered a véleményem. Inkább tedd rendbe az életedet és tiszteld azt, aki szeret és bízik benned annyira, hogy őszintén elmondod neki, hogy itt a vége. Azon, pedig ne is lepődj meg, ha nem kíván a barátod maradni. Dönts, gyorsan, mert én, már hallom, hogy csapódik az-az ajtó. Na, megyek, felhívom a feleségemet és elmondom neki, hogy mennyire szeretem. Már, biztosan izgul, hogy mi történt velem, mert tudod, hogy minden reggel mikor beérek, egyből felhívom, de most rád figyeltem barátom.

 

 

 


 

Hozzászólás / vendégkönyv


Analóg óra
óra
perc
másodperc
óra hátlap
Névnap emlékeztető
Ma
Emese, Sarolta
névnap van!
Holnap
Csaba

névnap lesz!

© Minden jog fenntartva.